!!!A nagy nap!!!

Március 14.-én hajnali 4 körül arra ébredtem, hogy jaj ne már megint wc-re kell mennem. Hát már nagyon untam, mert szinte már ott laktam :) Nagy nehezen feltápászkodom, elindulok az ajtó felé, amikor érzem, hogy ajjaj valami csurog a lábamon! Elkezdtem izgulni, hogy tényleg az lehet-e amire gondolok. Kivánszorgok a wc-ig, és megint egy adag, hát mondom ez tényleg az lehet??? Ekkor már a kezem lábam remegett, és ijedve ébresztettem párom, hogy azt hiszem mennünk kell. Én úgy rohangáltam mint a veszett egér, pedig ez idáig egyáltalán ne féltem a szüléstől. Párom meg teljesen összeszedetten pakolt, hordta ki a cuccokat a kocsiba. Felhívtam aput remegő hanggal, hogy itt az idő, aki valamit hebegve félálomba letette a telefont, mint utóbb kiderült, kocsiba ült és mire kimentünk itt állt a ház előtt :) Aztán irány a kórház így hármasban. Én jó kismamaként, soha nem voltam szülőszoba látogatáson, gondolván minek nézegessem, ráérek akkor izgulni, így azt sem tudtuk hol van a szülészet, és a portás egy kis mosollyal az arcán irányított minket célba, azzal a kérdéssel, hogy szülés lesz? Hát bíztam benne, hogy igen. A korházba nagy csönd, sehol egy lélek, a váróban egy apuka várakozott. Csöngettünk és pár perc múlva ajtót is nyitnak. Engem egyből be is tessékeltek páromat meg aput leültették kint. Az ügyeletes doki kis várakozás után megvizsgált. Mire közli, hogy ez ugyan nem magzatvíz... Szerintem ha kicsit bátrabb megemlíti, hogy biztos bepisiltem... Hiába mondta, hogy ez tuti az, mert ugye mi más lenne így a 37. héten. Ekkor uh, és szívhang hallgatás minden ok, aztán egyszer csak nem találták a két lánykám szívhangját. Én elkezdtem rosszul lenni sápadt lettem. Szerencsére nem volt baj, csak a hanyatt fekvés miatt elnyomhattak valami eret, így miután felültem én is jobban lettem. Mondták, hogy akkor nst, és megvárjuk a 8 órási nagyvizitet, és átkerülök akkor az osztályra. Hát had ne mondjam, hogy itt tudatosult, hogy lányaim tényleg bent maradnak, mentem ki páromhoz és mondta, hogy mi a helyzet. Apu gondolta akkor ő haza megy, és lelki szemei előtt látta, hogy páromnak milyen hosszú napja lesz szegénynek a váróban.

Nekem közben nst. A gép szerint volt némi kis fájásom, de ebből én semmit nem éreztem, mozogtak a drágáim, közben elkezdett a nap felkelni, és olyan fura érzés volt, mintha még álmodnék. Ekkor a nagy csöndet egy nagy sikoltozás hasította félbe, én majd frászt kaptam, zengett az épület. Nem is tudom mennyi ideig tarthatott, de talán pár percnyi volt aztán nagy csönd és egy gyerek sírás. Nah ekkor én is elsírtam magam. Aztán jött a következő szülés, és még egy baba megszületett. Én csak néztem az órát lassan telt az idő 8ig. Elmentem wc-re, kimentem páromhoz beszélgetni. Aztán vissza 8 előtt, és jött a nagyvizit, amikor is felgyorsultak az események, és talán mostanra sikerült visszaidéznem mi, hogyan történt :)

Szóval jött egy rakás doki, élükön a főorvossal, elég ijesztő látvány volt. És kedvesen áttessékeltek a szülőszobára, hogy ott megvizsgálnak. A fődoki vizsgált aki ekkor megállapította, hogy ez bizony magzatvíz, és itt bizony szülés lesz! Gondoltam magamban, hogy akkor nem én vagyok a hülye mégsem... Nah én innentől kezdve egy mondatra összpontosítottam, kint van a párom a váróterembe szóljanak neki, mert be akar jönni!!!!! Nem tudom hányszor mondhattam el, de már biztos unták :D Aztán a fődoki kedvesen mondta, hogy készíthetnek-e még 1 uh-t? mondom természetesen, nem vagyok ellene :) És ekkor az összes doki voltak vagy 5en, elkezdtek uh-ni. Nagy szám voltam bent, hogy ikrek... És egy "tanuló" doki (legalábbis szerintem, mert nagyon bénázott) tartotta a kezében az uh fejet. A fődoki mondta vagy 100szor, hogy a gerincét kövessed!!! Mire sikerült neki, ekkor már az uh fej a hátamon jött ki, miközben ketten tartottak az oldalamon. És ekkor kiderült, hogy Enikő utolsó pillanatban harántba fordult! A fődoki két mondatot mondott, akkor császár! szóljanak a doktornőnek! aki szempillantás alatt ott termett, a mai napig sem tudom, hogy csinálta, mert otthon volt :)

Innentől kezdve én teljesen elsápadtam, mivel a szüléssel kapcsolatosan egy dologtól féltem, és ez nem más mint a GERINC SZURI volt. Visszavittek a szülőszobába, ahol kaptam egy katétert egy infúziót, és megitattak velem valami rémesen rossz ízű löttyöt. Közben szóltak páromnak, akit már közben öltöztettek be. Át totyogtam egy kedves műtős sráccal a műtőbe. Ahol a dokik már bemosakodva vártak. Még életemben nem jártam műtőben, egy hatalmas szoba, inkább terem, a közepén egy vizsgáló ágy körülötte filmekbe illő szerkezetekkel. Leültettek és jött az ominózus pillanat a szuri. Remegtem mint a kocsonya, de tudtam, hogy nem szabad megmozdulnom, mert akár le is bénulhatok. A doktornőm szembe állt és mosolyogva mondta, hogy ne féljek. A kedves műtős srác elmagyarázta, mit csináljak előregörnyedés vállak le, ne feszítsek, és akkor megkaptam. :DDD Hát igen ez volt amitől nem kéne félni, egyáltalán nem fájt, szinte nem is éreztem. Hozzá kell tennem, hogy elsőre eltalálták, nagyon profi volt a srác aki beadta! A lábamban abban a másodpercben melegség futott végig, és már ők emelték fel a lábaimat. Majd egy vizes vattával érintgetve a hasam kérdezgette, hogy hidegnek érzem-e, hát ez egy kis ijedelemmel töltött el, mert úgy éreztem rajtam múlik mikor vágnak, és féltem ha rosszat mondok még érezni is fogom ahogy belémvágnak. Közben elfüggönyöztek, megérkezett párom is, akinek nagyon, nagyon örültem :) Szegénykém nagy ijedtséggel az arcán próbált nyugtatni, közben lekötözték a szabadon lévő kezemet, huhh mondom itt most nagyon meg leszek kínozva :))) Aztán nagy mozgolódások a hasam rángatózik, vele együtt az egész testem én meg végigvigyorogva vártam a nagy pillanatot, és ekkor egy fura érzés 8:43-kor a fél hasam összeesett és egyből egy hangos sírás, ez volt a pillanat amikor már nevettem és zokogtam egyszerre, és átmutatták Boglárka drágámat. azt a kis vékonyka pici lánykát aki eddig a bordáimat tartotta edzésben :) 1 perc múlva megint ez a has összeesés érzés, és pár másodperc csönd után Enikő lányom is felsírt, és őt is megmutatták. Borzasztó nagy boldogság töltött el. Elvitték őket méregetni, beöltöztetni, és bekiabálták, hogy 2380 gramm 51 cm és 2350 gramm 50 centi. Hát ekkor nagy nevetés és méreg töltött el egyszerre, mert ugye a doki mondata: sokkal kisebb az egyik baba...ami keservessé tette az utolsó napokat.

Aztán engem elkezdtek összefoltozni. a műtős srác átrakott egy másik ágyra, ami azért volt fura, mert megláttam a lábaimat és közben nem éreztem. Meg is kérdeztem, hogy ezek az én lábaim tuti??? Aztán áttoltak a fekvőbe, ahol a következő 7 órában meg sem mozdulhattam.