ennyi idősek vagyunk

Lilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

2010. január 16., szombat

2009. december 28.

Hosszú kihagyás után, megint sok újdonság történt!

Bogi: kicsi lány, mint egy kis sajtkukac izeg-mozog. Miután hipp hopp elsajátította a forgás tudományát, azután napról napra ügyesebb lett. A végeredmény pedig: négykézláb mászik, mint a villám, feláll mindenbe kapaszkodva, bár néha még furán sikerül, de megy neki! És egy napja már a leülés művészete is megy neki. Eleinte mikor elfáradt, akkor elkezdett sírni, mert nem tudott leülni. Aztán elkezdte lejjebb ereszteni a fenekét, majd becsukta a szemét, és elengedte a rácsokat aztán várta a huppanást. Ma viszont már tudja mi vár rá, és nem is csapódik már be :)

Enikő: Ő még mindig a belassításnál tart mozgásügyileg! Persze azért ő is halad :) egy hete elkezdett ő is négykézláb mászni, amit ma már nagyon ügyesen csinál. Kezünkbe kapaszkodva feláll, és lépeget! De még nem áll fel magától, és nem is igazán tud felülni. Viszont Ő másban remekel! Az első tudományunk, amit megtanultunk a csipcsip csóka hessegetése, aztán megtanultunk pápát inteni :) A legújabb pedig a labdázás! Ha odadobunk neki valami labdaszerűt, akkor nagyon ügyesen megfogja és visszadobja :) és ha még örülünk is neki, akkor nevetve alkalmazza a hesshess mozdulatát :)

Ki mondta, hogy az ikreknek kell hasonlítani egymásra? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.